Ebben az évben Nyíregyháza egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelte a Városnapot, amelynek keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár is több programot kínált az érdeklődőknek.
Május 16-án a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjait Henzsel Ágota és Galambos Sándor ismertette meg a város értékes forrásaival.
Május 18-án különleges, csak három napig látható tárlat nyílt a város régi térképeiből. A kiállítást Kósa Tímea alpolgármester asszony nyitotta meg, a térképeket Bácskainé dr. Pristyák Erika, a Nyíregyházi Főiskola tanára mutatta be. Láthatóak voltak a 19. század elején rajzolt térképek, az örökváltság százéves évfordulójára készült, a város fejlődését ábrázoló lapok, a bokortanyák ábrázolásai, valamint 20. századi turistatérképek, utcarendezések stb. A kiállításmegnyitót követően Bánszki Hajnalka és Vegera József a Nyíregyházát Kutatók Virtuális Klubjának honlapját, a nyirkuvik.hu-t mutatta be, amelyen a városi források és a történeti irodalom mellett láthatóak a kiállított térképek is. Az épület földszintjén elhelyezett számítógépen a látogatók a NYÍRKUVIK adatbázisaiban (tanítók, összeírások) és interneten is elérhető térképeink között böngészhettek.
Május 19-én 14 órától a Városháza Krúdy-termében mikrokonferenciával folytatódott az emlékezés. A konferencia levezető elnöki tisztét Nagy Ferenc, a levéltár címzetes igazgatója látta el. Halkóné dr. Rudolf Éva alpolgármester asszony köszöntőjét követően a nyitóelőadást Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója tartotta, aki a Nyíregyházára érkező, magukat tótnak valló telepesek békési életviszonyairól beszélt. Kujbusné Mecsei Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója Nyíregyháza impopulációs évszázadának kapcsolatrendszerét vázolta. Bemutatta többek között a városba érkezők migrációs útjait, a peregrináció irányait, a gazdasági, kulturális és jogi viszonyok szerteágazásait. A tanácskozásra meghívtuk a rendkívül értékes történeti gyűjteménnyel rendelkező Kassai Szlovák Tudományos Könyvtár munkatársait. A közel 3 millió kötetes könyvtárat, amely Szlovákia második legnagyobb könyvtára, Lubica Poklembová, a Bibliográfiai Osztály vezetője mutatta be, megismertetve bennünket a könyvtár adatbázisaival is. Honlapjuk nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen számos Nyíregyházához kötődő adat található rajta. Szeghy András, a Régi Könyvek Osztályának munkatársa az őrzetükben lévő ős- és régi nyomtatványokról beszélt. A konferencián gratuláltunk azoknak a diákoknak, akik a legeredményesebben töltötték ki internetes várostörténeti totónkat. A legtöbb helyes megoldást az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumból kaptuk. A nyertes, Mészáros Dávid is itt tanul. Tanárával, Kerekes Attilával ők lehetnek vendégeink a szeptemberi levéltári konferencia kassai programrészén.
Az 1753-as városalapítókra emlékező konferenciánkat a Nyírség Tirpák Népzenei Együttes magyar-szlovák dalcsokra zárta.

