|
A Magyar Tudomány Napja alkalmából november 7-én a Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára és Múzeuma hozta el hozzánk Rákóczi-estjét, ahol az érdeklődők ízelítőt kaphattak a kárpátaljai magyarság őrizte Rákóczi-kultuszból. |
A délutánra ellátogatott Sergiy Borodenkov, Ukrajna nyíregyházi főkonzulja, dr. Kerekes Henrietta, hazánk beregszászi konzulja, Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke és Nyíregyháza városának képviseletében Halkóné dr. Rudolf Éva.
A programot a hivatalos köszöntők után Kész Géza, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára és Múzeumának vezetője nyitotta meg, hangsúlyozva a Kárpátalján rendszeresen tartott Rákóczi-estek jelentőségét. Kész Margit főiskolai tanár előadásában a kárpátaljai Rákóczi-mondákról és mesékről szólt, amelyek ennek a tudatformáló hagyománynak egyik legfőbb hordozói és elmélyítői. Kész Barnabás fegyverbemutatójában a 17. század végén és 18. század elején Európában és Magyarországon használt harci eszközökről beszélt. A bemutatóhoz kölcsönadott fegyverekért ezúton is köszönet illeti a Jósa András Múzeumot. A záró előadást Vári Fábián László költő tartotta - akit tavaly decemberben már vendégül láthattunk -, ezúttal II. Rákóczi Ferencnek a kortárs kárpátaljai irodalomban betöltött szerepét és jelentőségét méltatta.
Az előadások között az egyházkerület együttese, a KRISZ műsorában kárpátaljai magyar költők megzenésített versei és Rákóczi-dallamok csendültek fel.
A résztvevők nevében köszönjük a kárpátaljai kollégáknak a szép délutánt, és kívánjuk, hogy még sok helyre elvihessék programjukat!

| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Meghívó.pdf | 390.39 KB |

