Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2011.
máj.
13.

Elfogult beszámoló az Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban címmel a Magyar Országos Levéltárban tartott konferenciáról és kiállításról

2011 a Rákóczi-szabadságharcra emlékezés éve. Konferenciák sora ad lehetőséget a korszakot kutató tucatnyi tudós történésznek, muzeológusnak, levéltárosnak, irodalomtörténésznek, hogy beszámoljanak a legújabb eredményekről. Néhány más korszakkal foglalkozó, ill. lelkes helytörténész is kedvet kapott egy kis kutatásra, érdekességek bemutatására. Minden konferenciaszervező arra törekedett, hogy túllépjen az események jólc ismert körén és más megközelítésből vizsgálja a történéseket és szereplőket. Ez volt a célja a Magyar Országos Levéltár munkatársainak is, amikor a nőket állította a vizsgálat középpontjába. A különleges témaválasztáshoz olyan miliőt és programot biztosítottak, amiről – talán bocsánatos bűn – nem lehet elfogultság nélkül szólni. Ehhez hozzájárul az is, hogy a Károlyiak levéltárának referense, Laczlavik György hosszú idő óta segíti Szatmár vármegye örökös főispáni családjának megismerését. Az sem közömbös, hogy a rendezvény finisében még jutott arra ideje, ereje, lelkesedése, hogy kollégáival, Trostovszky Gabriella főigazgató-helyettessel és Galasi Zsuzsannával két napot töltsön Nyíregyházán. Általános iskolás diákjainkat Károlyi Sándor korával ismertették meg a család és Károlyiné Barkóczi Krisztina életén keresztül.

A közös együttmunkálkodásnak is köszönhető bizonyára, hogy rendkívül figyelmes fogadtatásban volt részünk. Mi jól érezzük magunkat a MOL-ban, de úgy láttuk, más is hasonlóan vélekedett. Bizonyára sokat jelentett, hogy a zsúfolt kutatóban családias hangulatra inspirált a kedves gyermekének és a furulyaszó, oldottá tette a hangulatot Mészáros Kálmán levezető elnöknek a téma iránti leplezetlen érdeklődése és lelkesedése, hogy nem kocogtatta állandóan az asztalt vagy a poharat, hiszen mint mondta: arra szántuk a napot, hogy meghallgassunk mindenkit, de fegyelmezett volt az előadók többsége is.

Rögtön az első előadás olyan volt, amit sokáig nem felejt el az ember. Péter Katalin egy forrást mutatott be: Rákóczi Sárospatakon prefektusának íródott levelét, amelyben Asztalos Zsuzskát szegény, koldus állapotára való tekintettel felmenti a bordézsma alól. Maga az irat csak egy gyakorlott kutató számára hordoz értékes információkat és veti fel az alábbi kérdéseket. 1.   Rákóczi ritkán ír saját kezűleg levelet, az aláírása: Rákóczi princess pedig szokatlan. 2.   Miért írt Rákóczi Pataki Jónás inspektorának, ha mindketten Patakon voltak. Talán az inspektor éppen nem volt otthon. 3. Miért ír egyáltalán, amikor a jobbágyok ügyeivel a birtokok kormányzat tagjai foglalkoztak, egy-egy ügy csak nagyon ritkán jutott a földesúr elé. 4.  A bordézsma alól szegénység miatt felmentést adni nem volt szokás, hiszen azt meg lehetett váltani pénzen, sőt le is lehetett dolgozni. 5. Más iratokból (főként urbáriumokból) ismerős a többnyire csak Susukának említett árva, aki önállóan épített házat és szervezte meg a gazdaságát. Az összeírásokban nem ő az egyetlen nő, aki adóalanyként vezeti gazdaságát, de többnyire nevük néhány év alatt eltűnik az iratokból, mert férjhez mentek és – bár joguk megmarad a birtokra – az férjük nevén adózik tovább. 6.  A felmerült kérdésekre választ a forrás- és lélekelemzésen alapuló hipotézis adja: Péter Katalin úgy véli, hogy a megoldásnak Zsuzska jellemében kell rejtőznie. Ennek köszönhetően jutott be az egyébként jól védett várba, ezért fogadhatta személyesen a fejedelem és megértve panaszát írta meg szokatlan módon a szokatlan tartalmú levelet. Zsuzska tehát győzött a háború felett is.

Balogh Judit a székely nemes asszonyokról szóló dinamikus előadásában a jellemző vonásokra igyekezett ráirányítani a figyelmet, alátámasztva mindezt egyedi példákkal is. Mint Cserei Mihály sorai „feleségeink a várból nézték, hogy odakinn mint ellenkezünk” szerint is a feleségek nagyon mobilak, sokszor vannak ott gyakran utazó férjeik mellett. Hozzájárulhatott ehhez az is, hogy a székely nemesek endogám házassági szokásai miatt szinte mindenki mindenkivel rokonságban állt, így bármerre mentek, rokonokat találtak, gyakran jártak egymáshoz, szükség esetén egymás gyerekeit nevelték. A 18. század elejétől tudatos házassági stratégia részeként már előfordult a „kiházasodás”, de a második generációtól újra visszatérnek a hagyományokhoz. Két nő sorsával is megismerkedhettünk. Cserei Mihályné Kun Ilona, akit 13 évesen patrónusa (Apor István) ellenkezésével vette el férje, meg kellett, hogy vívja a maga harcát. 1703 és 1711 között folyamatosan költöztek, sokszor laktak Brassóban is. Férje gyakran hosszabb ideig tartó betegségbe esett, ilyenkor Ilona vett át az élet irányítását. Gondozta a férjét, igyekezett biztosítani a mindennapi megélhetést, eltemette meghalt gyermekeit, szeretteit. Vívta a háborúban saját csatáit. A másik asszony Lázár Ferencné Csáky Zsuzsánna, akinek családja Rákóczi mellé állt. Férjét úgy sikerült a kurucok táborába terelnie, hogy döntéséig gyerekeikkel hazaköltözött az anyjához. Lázár 1711 után is a Csákyakra számíthatott, ők szerezték vissza elkobzott birtokait is. Előfordult, hogy a családban volt kuruc és a labanc is. Harcolni harcoltak egymás ellen, de családi ünnepeken félretettek mindent és együtt örültek vagy bánkódtak. A családi összetartozás motorjai pedig minden időszakban az asszonyok voltak.

Krász Lilla a korabeli gyógyításról tartott érdekes és részletes előadást. A különböző gyógyítók között szép számmal voltak nők is, főként füves- és kenőasszonyok, bábák. Érdekességnek számít, hogy a hóhérokat is gyógyító kategóriába sorolták, hiszen ők voltak azok, akik a tortúrák során eltört végtagokat gyógyították, illetve kivégzésre ítélteknek narkotikumot adtak be. Az akadémikus gyógyítók azonban kivétel nélkül férfiak voltak még akkor. Közülük sokan német, holland és svájci egyetemeken tanultak és Nyugat-Magyarországon, illetve a Felvidéken praktizáltak. Az előadó bemutatta az akkor segítségül szolgáló 11 nyomtatott munkát és szólt a szülést segítő praktikákról, mágikus eszközökről (pl. Szent Margit öv) is.

Mészáros Kálmán felhívta arra is a figyelmet, hogy a Rákócziaknak olasz orvosuk volt.

Benda Borbála Rákóczi Erzsébet életén keresztül láttatta a szabadságharcot. 10 évesen jutott árvaságra, Rákóczi nagyanyja nevelte. Négy múlva férjhez ment, de néhány hónap múlva a férje meghalt, majd egy év múlva férje unokatestvérének, a Habsburg-párti Erdődy Györgynek nyújtotta kezét. Házasságuk boldogtalan, válságokkal teli és gyermektelen volt. Erdődy leginkább Bécsben élt – főként felesége vagyonából. A Thököly-szabadságharc idején maga védte birtokait, be is börtönözték, lengyel király segítségével szabadult. Ezután saját kezébe vette birtokait és igyekezett kárpótlást is elérni. 1703 után már nem volt annyira tehetős, hogy Bécsben vagy Pozsonyban élhetett volna, ezért férje horvátországi birtokaira menekült. Elítélte a kurucokat, de megértette elégedetlenségük okát. Új lakóhelyén szigorú rend tartásával próbálta újraéleszteni a gazdaságát. Emiatt népszerűtlen volt, állandó feszültségben, ellenséges környezetben és szolgái ellenszenve közepette élt.

Mészáros Kálmán elmondta, hogy bár Rákóczi Erzsébet nem állt Ferenc mellé, halálát a fejedelem illendően meggyászolta.

Kovács Ágnes mindig tanulságos és érdekes előadásában Barkóczi Krisztina alakját idézte fel az általa nemrég megjelentett levelek, valamint a naplók és más korabeli források segítségével. 16 évesen ment hozzá a nála két évvel idősebb Károlyi Sándorhoz, aki apja halála után nagyon hamar lett a megye első embere, a megroppant családi gazdaság irányítója. Leánytestvérei örökösödési pereivel, a vármegye nehézségeivel is meg kellett küzdenie – ebben is, mint minden másban maga mellett tudhatta feleségét. Rákóczihoz való csatlakozásában is szerepe volt Barkóczi Krisztinának, akinek ettől kezdve a hagyományos asszonyszerep ellátása mellett fel kellett vállalnia a gazdaság vezetését is. Folyamatos levelezésük – amelynek 1703–1711 közt kelt darabjai Kovács Ágnes szerkesztésében nemrég jelentek meg – érdekes, hiteles képet ad a korszak mindennapjairól, a jelentős történelmi esemény hétköznapi szereplőiről. Hús-vér emberekké válnak a családtagok: a makrancos, tűrhetetlen természetű lányka, Klára, Laci, akinek az életéért folyamatosan és minden eszközzel küzdenek és az anyós, Koháry Judit, aki talán öregsége és szembetegsége miatt is sok fejfáját okoz szeretteinek. Barkóczi Krisztina szerető, gondos társ, de kritikus feleség is. Saját érzelmeit és helyzetértékelését tükröző véleményét nem rejti véka alá sem az általa kedvelt Rákócziról, sem a nehezen tűrt Bercsényiről vagy a részegesnek tartott Vayról. De nem rejti véka alá véleményét férje hadi dolgaival kapcsolatosan sem. Praktikus gazdasszony, aki nyitott az új vállalkozásokra is, de nem riad meg a hadiellátásban való részvételtől sem. Férje utasítására költözik 1710-ben Munkácsra, hogy onnan majd Lengyelországba menjenek. Viszi anyját is, aki pedig „nem szeret vele lakni”. A sors azonban másként alakította az életüket, de ezt is el kell fogadnia, mint fia halálát. A szabadságharc alatt kétszer volt terhes, 1705-ben született egyetlen életben maradt fiuk, Ferenc. Neveltetése, puritánsága távol tartotta Bécs és Pozsony csillogó világától, a legfontosabbnak tartva családja magyarságának és hithű katolikusságának megőrzését.

Barkóczy Krisztinára és a Károlyiakra emlékezik az Egy puszta házban, üres kamarában - Károlyi Sándorné és a kuruc világ című időszaki kiállítás is, amelyet Sebestyén Mártáék lelket gyönyörködtető éneke után nyitott meg Kovács Ágnes. A kiállításról csak szuperlatívuszokban lehet szólni. Károlyi Sándor ládája, a gyönyörű, nagy családfa, a Náray Tamás által készített Károlyi Klára-féle ruha másolata, a sok-sok érdekes forrás! No és a Károlyi családot ábrázoló festmény, amelyiket talán soha nem láthatjuk teljes pompájában, ha nyíregyházi látogatásukkor a kollégák el nem mennek Nagykárolyba és ott nem látják rajtuk azt a lelkesedést, ami végül a plébánia étkezőjének falán függő képig vezetett…

Hogy mennyire készültek a szervezők a konferenciára, mutatja az is, hogy a kiállítás után DVD-bemutatót tartottak. Az Acta Rákócziána – A Károlyi levéltár Rákóczi-kori iratai címmel hosszú évek szorgalmas munkájával elkészült egy olyan adathordozó, amely több tízezernyi levelet és mustrakönyvbeli információt foglal magába! Sokan vártuk már érdeklődéssel a kiadást, és örülünk, hogy sikerült jól használható formát is találni a Laczlavik György és Mészáros Kálmán által összeállított/szerkesztett, illusztris ajándéknak is beillő anyagnak.

A délutáni előadások sorát Tompos Lilla nyitotta, aki – azt gondolhatnánk, hogy – igazi női témát választott: a korabeli divatot. De mint bebizonyosodott, a férfiak is szerettek „jól öltözöttek” lenni. A szépírók munkái mellett levéltári források (számadások, inventáriumok, végrendeletek, hozományjegyzékek) tucatja ad számos információt a korabeli öltözetek anyagáról, színéről, fazonáról, a legnépszerűbb ruhadarabokról és azok viseléséről – mert mint a fejedelem egyik utasításában írja, pl. a férfiak rövid dolmányt viseljenek, mert a csatákhoz „az illik”. A fennmaradt korabeli ábrázolások szerint a ruha szimbólum is volt: a gazdagságot, a hatalmat is sugározta. A szabadságharc idején megerősödő francia diplomáciai kapcsolatoknak köszönhetően itt is tért hódít a 14. század óta divatdiktátor francia stílus. Hiába figurázza ki Palocsay György a külföldi ruhákat, hiába tekint vissza nosztalgikusan Apor Péter a régmúltra, az új szokások elterjedését nem lehet meggátolni, hiszen nemcsak egy-egy ruhadarab (selyemharisnya, orrfúvó kendő, művirággal díszített paróka, kézelőjén és mellrészén gazdagon hímzett felöltő) hódít, hanem maga az életstílus francia nyelvhasználatostól, illem- és tánctanárostól.

Schramek László a Rákóczi Ferenchez „gyengéd szálakkal” fűződő Batthyány Ádámné Strattmann Eleonóra családi kapcsolatain, életén keresztül világított rá arra, hogy a szabadságharc idején a nőknek is megvolt a helyük a diplomáciában, a birtokvédelemben. A harcok és a munkáskéz nélkülözése, a lakosságszám csökkenése, valamint a súlyos anyagi károk miatt a gazdaságok lepusztultak. Újakat adományba lehetett volna kapni – ezt azonban több esetnél is megakadályozta a szatmári egyezség. A mindkét fél által garantált védelmet azonban ügyes taktikával el lehetett érni, mint az ő példája is bizonyítja. Járt Rákóczinál 1703 decemberében Tokajban, de hogy diplomáciai szándékú törekvései mennyire voltak sikeresek, ma már nehezen megállapítható.

Szirácsik Éva a nógrádi nemesasszonyok vizsgálatával megerősítette a korábbi előadók által elmondottakat a nők összeírásban való megjelenéséről és eltűnéséről. Példát hozva hívta fel a figyelmet arra is, hogy a harcok idején otthon maradt asszonyoknak védelmezni kellett magukat és házuk népét a vármegyétől, a katonaságtól és saját természetüktől is. Hiszen a hosszú évekig távol katonáskodó férj hiánya érzékelhető volt a gazdálkodásban, a demográfiában és a félrelépett asszonyok számának növekedésében is.

Seres István egy rendkívül érdekes kutatásról számolt be: egy kérelem kapcsán vázolja a Thökölyvel száműzetésbe mentek feleségeinek sorsát. Sok férfi egyedül hagyta el hazáját, így amikor számos szolgálólányával és udvartartásával Zrínyi Ilona megérkezett Thökölyhez, megsokszorozódott a lakodalmak száma. Voltak, akik a bujdosásban újraházasodtak, gyerekük is lett, majd 1703–1705 között hazatérve fellelték feleségüket. A kérelmet író özvegy Inczédi Györgyné egyik lányának férje Munkácsot védte, Zrínyi Ilona küldte ki Thököly után. Bár hazatért, de meghalt. A másik lányának férje Miklós deák volt, aki Kassa védelméért a fejedelemtől emlékérmet is kapott. Az érem tulajdonosa halála után az özvegyéhez, annak elhunytakor pedig zálogba került. Inczédiné, aki Károlyiné közelében él, Károlyi Sándort kérte az emlékérem kiváltására, mondván, hogy az őt illeti. Károlyi eleget tesz a kérésének, sőt visszajuttatja hozzá az emlékérmet.

Az előadásban külön figyelemre méltóak voltak a mi régiónkat is érintő információk, miszerint 1707-ben a Székelyföldről mifelénk (Fehérgyarmat, Tunyogmatolcs) vezet a menekülők útja, köztük több olyan nő is van, aki több ismerős és rokon lányt is menekít magával.

Őszintén sajnáltam, hogy Gyulai Éva személyesen nem tudott jelen lenni, így Szirtes Zsófia olvasta fel az előadását. Mikrotörténelemben a makrotörténelem – ezt a címet is adhatta volna a szerző Némethi Borbála életét bemutató munkájának. Zemplén megye alispánjának lánya jó parti volt Rákóczi Ferenc lajstromozójának, Aszalay Ferencnek. Esküvőjük majdnem annyiba került az alispánnak (200 forint), mint amennyit a lánya korábbi kérőire költött. Az ifjú házasok Miskolcon az Aszalay-házban éltek. A szabadságharc idején itt maradt anyósával és négy sógornőjével Borbála, majd férjét követve elindult Lengyelországba a száműzetésbe. Hamarabb ért ki a magyarok számára kijelölt határmenti kis faluba, mint Aszalay, így intézte a letelepedést, a magával hozott állatok, termények, borok elhelyezését, az élet újraindulását. Amikor Rákóczi Franciaországba indult, ők már nem követték, hanem amnesztiát nyerve visszatelepültek Magyarországra. A hazaérkezésről naplófeljegyzéseik is fennmaradtak. 1718-ban született meg fiuk, Ferenc, akinek utódai is lettek.

Sajnos, a lőcsei fehér asszony történetének új szempontok szerinti megvilágítására az időcsúszás miatt már kevés idő maradt. Az előadó, Barna Attila rendkívül figyelmességéről számot adva csak röviden foglalta össze azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek végül a lőcsei Géczy Julianna kivégzéséhez vezettek. Julianna 1700-ban 20 évesen ment férjhez Korponay Jánoshoz, akitől egy fia, Gábor született. A férje távollétében azonban közel kerültek egymáshoz a lőcsei vár kapitányával, Andrássy kuruc generálissal, akivel hírbe hozták, de férje megbocsátott neki. 1710-ben ő is kérte magának vissza korábbi birtokaikat, de sikertelenül. A nőknek a harcban gyakori feladatát: az üzenetvivést is többször ellátta. Bár ekkor már számos, cselekedetét elítélő jelzővel illették, a felségsértést azzal követte el, hogy nem tájékoztatta időben és kellő módon az udvart arról, hogy Rákóczi III. Károly koronázására hazatérni szándékozik. Ezzel az apját védte, akinél az illegálisan gyülekezők várták a fejedelmet. A történetben a fő kérdés, hogy milyen törvény alapján fogták el, vetették alá tortúrának és ítélték el végül? A szokásjogot összefoglaló Hármaskönyv alapján nem tehették volna. Végül Ulászló törvényeire hivatkozva zárták le az ügyet és végezték ki Győrben 1714. szeptember 25-én. De hogy miért is kellett meghalnia, előttem még a történelem homályába vész. Kár, hogy nem volt ideje és lehetősége az előadónak legalább jogilag megvilágítani a történteket. Hátha az előadásokat megjelentető kötetben megteszi!

A per tanulságos, érdekes és sok-sok jellemző adatot tartalmaz az esetről és a korról. Nem hiába varázsolta el Thaly Kálmánt, általa Jókai Mórt, Barna Attilát és előadása révén 2011. május 6-án a Magyar Országos Levéltár minden szempontból dicsérendő konferenciáján résztvevő érdeklődőket, akik között sajnos rendkívül kevés levéltáros kolléga volt.



Utolsó frissítés: 2019.02.19. kedd, 15:06