Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2015.
dec.
7.

Kujbusné Mecsei Éva:

Szatmár vármegye levéltárának
20. századi sorsa

A vármegye igazgatási és igazságszolgáltatási tevékenysége során keletkezett iratokat az alispán ládája és a biztonságos várak után a főként 18. századtól épülő megyeházákon már levéltárnak kialakított helyiségekben őrizték. Királyi utasításra ekkortájt megfelelő rendet is próbáltak kialakítani az évszázados dokumentumok között. Szatmár vármegye levéltárán Schemberger Ferenc „vándorlevéltáros”, leleszi regisztrátor dolgozott hosszú éveken át. A régi archívumot az általa végzett rendezés alapján rekonstruálhatjuk.#1 Az állomány további gyarapodásáról információt nyújt többek között az 1823-ban összeállított leltár – ez az új regisztrátor, Lentsés István hivatalba lépésekor készült –, továbbá az 1829 novemberi jegyzék, amely a nagykárolyi új megyeházára költöző iratokat foglalta magába, valamint az 1835. szeptember 6-i, Kölcsey Ferenc főjegyzősége alatti szemrevételezés eredményeként létrejött irat.#2 A forrásokból nem csak az állomány nagysága és összetétele, hanem az archívum közigazgatáshoz szorosan kötődő volta is feltárul.

Az évszázadokon át gyarapodó Szatmár vármegyei archívum sorsa a történelem 20. századi viharaiban megpecsételődött: a levéltár anyaga szétzilálódott, az iratok egy része különböző közgyűjteményekbe került, más része megsemmisült. A kálvária akkor kezdődött, amikor az első világháborút lezáró trianoni béke értelmében Magyarország csak néhány Szatmár vármegyei települést tarthatott meg. Ekkor Nagykároly is – a vármegyeházán lévő levéltárral együtt – román fennhatóság alá került. Gorzó Bertalan levéltáros 1921-ben adta át a román prefektúrának az általa két évtizedig kezelt archívumot, benne a vármegye 16–20. századi iratait, közgyűlési jegyzőkönyveit, 16–19. századi törvényszéki iratait, továbbá a 19. század első két évtizedében keletkezett nemesi felkelésre vonatkozó dokumentumokat, Kölcsey Ferenc követjelentéseit, valamint a szabályrendeleteket és az egyleti nyilvántartásokat.#3 Hogy mi történt ezután a levéltárral, arról később Kiss Ernő főlevéltáros így írt: „Megyénk levéltárának szomorú sorsa az 1918–19. évek forradalmainak bukása után kezdődött. Mikor ugyanis megyénk székhelye román uralom alá került, az új államhatalom első gondja természetesen nem a levéltár ügye lett, ami természetes is. De ha ezek az első idők nem is voltak a levéltár hasznára, kárára se lettek volna, ha mindjárt az uralomváltozás első éveiben nem történik meg az a nem várt eset, hogy a nagykárolyi vármegye székháza kigyulladt. A levéltár rendje akkor bomlott fel először, és már akkor nem is volt, aki a rend helyreállításán dolgozott volna. Ezen sem csodálkozhatunk. Az új román impériumnak még ekkor nem voltak szakképzett emberei, de ha lettek volna is, annak egy ilyen levéltári komplexum rendezéséhez legalább három nyelvet kellett volna bírni, az anyanyelvén kívül a magyart, a latint és a németet. Ilyen körülmények között aztán nem volt csoda, ha az akkori román levéltárnok minden kutatónak szabad bejárást biztosított az anyaghoz. Levéltári másolatokat a levéltárból kivinni nem lehetett, s így a kutató előtt két út állott, vagy megvenni levéltárostól az eredetit, erre is sok példát tudunk, vagy egészen egyszerűen zsebre tenni azt s elhozni. S ezt még lopásnak se lehetett minősíteni, mert azt senki nem tiltotta, sem megakadályozni nem kívánta. Természetesen a sok kutatás során a levéltárnak olyan anyaga is lekerült helyéről, amit senki nem keresett. Ez az anyag aztán – ha a szemnek szóló rend kedvéért visszarakatott is – a legtöbb esetben nem a helyére került vissza.”#4

Az 1920–1930-as években a szatmári alispán több előterjesztést is tett a vármegyei levéltár visszaszerzésére, illetve államközi egyezmények értelmében is voltak törekvések arra, hogy a területi hovatartozást figyelembe véve az iratok megosztódjanak a két állam között. A magyar minisztertanács 1925. november 27-i jegyzőkönyvének 25. bejegyzése szerint az 1924. április 16-án kelt egyezmény#5 13. pontja értelmében tárgyalások folytak Bukarestben a bírósági iratokról és a telekkönyvekről.#6 A telekkönyvet 1925 novemberének végétől tervezték átadni,#7 az 1936. február 21-i minisztertanácsi ülésen pedig napirenden volt a magyar–román bírósági iratcsere.#8

Szatmár vármegye alispánja miután nem jutott hozzá a vármegyei levéltárhoz, új székhelyén, Mátészalkán nekilátott a megyei levéltár kialakításához. A munkához szabályzatot és nyomtatványmintákat kért segítségképpen az Országos Levéltártól.#9

Amikor a 2. bécsi döntés után, 1940-ben Szatmár megye központjává Szatmárnémeti vált, Nagykárolyból a vármegyei levéltár egy része ide került. Az 1867 előtti iratanyagot azonban a román hatóságok nem sokkal korábban Kolozsvárra#10, majd Tordára vitték#11. A Szatmárnémetiben lévő archívum kezelésére 1941. március 20-án írtak ki pályázatot.#12 Az állásra hatan nyújtották be jelentkezésüket.#13 Végül a főispán Puskás Kálmánt nevezte ki főlevéltárnoknak, akinek egyik legfontosabb feladata 1944-ben a levéltár menekítése lett.#14 Ő gondoskodott az 1593-tól kelt vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, a címeres nemeslevelek és a különböző szerződések, a vízikönyvek, a felekezeti és állami anyakönyvi másodpéldányok és az utólagos bejegyzések, a vármegyei és községi szervezési szabályrendeletek, a családtörténeti iratok, a nemesi és egyéb összeírások, valamint az 1920–1939. évi vármegyei közigazgatási iratanyag biztonságba helyezéséről a Szatmárnémetitől 27 km-re fekvő magyar kisközség, Zajta kultúrházában.#15A menekítés előkészítésére az alispán utasítása szerint Puskás főlevéltárnok 1944. február 1-jén a helyszínre utazott. Itt a körjegyzővel és a községi bíróval megnézte az épületet, amit a település ingyen bocsátott a vármegye rendelkezésére. Az 5x15 méteres nagyterem és a kisebbek is megfelelőnek találtattak az iratok őrzésére, csak az ajtókra kellett biztonsági zárat szerelni.#16

A költözés február 28-án kezdődött. Az iratok többségét ládákba csomagolták és folyamatosan szállították át.#17 Egy asztalos a Szatmárnémetiben szétszedett polcokat felállította Zajtán, ezekre igyekeztek úgy felpakolni, hogy a rendet megtartsák. Azokat a dokumentumokat – köztük az anyakönyvi másodpéldányokat – amelyeknek a rendje a költözés során megbomlott, még június elején rendezték.

A megyei honvéd közigazgatási és gazdasági parancsnokság által Szatmárnémetiben október 17-én kiadott nyílt parancs#18 szerint Puskás Kálmán főlevéltáros feladata lett a fő- és az alispáni hivatal iratainak és irodaszereinek menekítése is. Szatmár vármegye közigazgatásának Komáromba kellett volna áttelepülnie. Október 18-án reggel 5 órakor a főlevéltárnok és Butola Lajos kisegítő szolga el is indult a traktor vontatta stráfszekérrel#19, amin a főispáni és a vármegyei iratok, a tiszti főorvosi hivatal iratokkal tele ládája, a vármegye díszzászlójának ládája, valamint 2 alispáni vasláda, író-, számoló- és másológépek, rádió voltak. Estére Dombrádig értek, itt töltötték az éjszakát. Reggel a nagy sár miatt a traktorral, amelynek a kereke is elromlott, azonban nem tudták megközelíteni a Tiszán vert pontonhidat. Sok segítségre nem számíthattak, mivel a községi bíró – hallva a Vörös Hadsereg közeledését – családjával már indulásra készen ült a szekéren. A szállítmányt még éppen átvette, a 35 írógépet#20 elrejtette a községháza pincéjében, az iratokat azonban nem tudta biztonságba helyezni. Állítólag a ládákat felbontották, de az ellenség közelsége miatt a papírokat nem égették el, hanem bedobták a községháza félreeső udvarán álló, használaton kívüli kútba, ahol a víz ellepte – sőt még le is földelték.

Ezt követően a főlevéltáros és a hivatalszolga alkalmi járművön mentek tovább Esztergomba, ahova október 31-én érkeztek meg. A komáromi vármegyeházán 1944. november 3-án jegyzőkönyvbe foglalták a történteket.#21

1944 szeptemberében a bombázások elől menekülve a hivatalok mind elhagyták Szatmárnémetit, ahol december 30-án „az orosz katonai parancsnokság és a vármegyei demokrata szervezetek megbízásából” dr. Andereou István foglalta el a főispáni széket. A 1945. január 15-étől Mátészalkán működő alispáni hivatal és Varga Gyula alispán a trianoni határokon belül lévő ügyek intézésére kapott felhatalmazást az Ideiglenes Magyar Nemzeti kormánytól.#22 A Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegyéhez tartozó közigazgatási szerveknek csak az ő rendelkezéseit kellett végrehajtani, a Szatmárnémetiből érkező főispánét és pénzügyigazgatóét nem. Szatmár, Ugocsa és Bereg csonka megye főispánjává 1945. január 27-én dr. Erőss Jánost, majd április 28-án dr. Balogh Istvánt#23 nevezték ki.#24

A közigazgatás átalakulása során a levéltár Zajtáról Mátészalkára való átköltöztetését nem tudták megoldani, de az iratok távfelügyeletére a törvényhatósági közgyűlés 59/1945. sz. határozata szerint elkezdték szervezni a vármegyei főlevéltárosi állást.”#25 Ennek szükségességét az alispán ekként indokolta levelében dr. Járossy Dénesnek, az Országos Levéltár főigazgatójának: „A trianoni békeszerződés után Szatmár vármegye levéltára teljes egészében a megye székhelyén, a Románia területére eső Nagykárolyban maradt. Így történt aztán, hogy a Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyék visszamaradt részeiből alakult Szatmár-Bereg Ugocsa vármegyében nem szerveztetett meg a vármegyei főlevéltárnoki állás. Szatmárnémeti visszakerülése idején ez az állás is visszaállíttatott,#26 ugyanis a vármegye levéltára – dacára annak, hogy a románok egy tekintélyes részét elszállították – még mindig igen jelentős anyaggal rendelkezett.”#27 Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy amennyiben a békeszerződések megkötése után sor kerül a levéltárban maradt román területi anyakönyvi anyag visszaadására, valamint az 1918–1940 közötti román anyag kiválogatására, ennek rendezését is olyan szakembernek kell elvégeznie, aki tudja, hogy az elszakított területeken 1919 húsvétjáig magyar fennhatóság alatt, 1920 júniusáig román fennhatóság alatt ugyan, de magyar közigazgatás folyt. Szükség volt levéltárosra a még kint lévő sok kis családi levéltár összegyűjtéséhez is, amelyet a cégénydányádi kastélyban kívántak elhelyezni.#28 Az alispán kérte a főigazgatót, „mint a magyar levéltárügy leghivatottabb szószólóját”, hogy a belügyminiszternél a bizottsági határozat elfogadása ügyében tegyen lépéseket.#29

A vármegyei levéltár ügyét 1945 elején a Nemzeti Bizottság Szatmárnémeti város volt levéltárnokára, Kiss Ernőre#30 bízta, aki – miután szatmárnémeti lakását szeptemberben lebombázták – a közeli községben húzódott meg, és amint lehetett, azonnal jelentkezett Szatmárnémetiben szolgálattételre. A polgármester azonban szabadságolta, mivel románul nem tudott. A fegyverszüneti szerződés után az Ideiglenes Nemzeti Kormány felhívására Szatmár Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegyék alispánjánál – mint tartózkodási helyéhez legközelebb eső törvényhatóságnál – jelentkezett szolgálattételre. A mátészalkai Nemzeti Bizottság vette fel tisztikarába.#31 A fő feladata a levéltár újraszervezése lett, valamint az alispáni hivatal felállítását követően a Szatmárnémetiből elmenekített, Dombrádon elhelyezett irattári és levéltári anyagot is Mátészalkára kellett volna szállítania. Itt azonban az iratokat tartalmazó vasládán, egy deszkaládán, valamint a községháza udvarán lévő kútból kiszedett iratanyagokon kívül csak egy bronzszobrot, a Közigazgatási Bizottság iktatóbélyegzőjét és néhány írógépet talált meg.#32

Kiss Ernő a levéltár helyzetét január 22–25. között mérte fel.#33 A zajtai kultúrház nagytermében volt már ekkor összehordva, -hajigálva minden irat. A nagypeleskei körjegyző ugyanis arra a felhívásra, miszerint a tisztviselők költözzenek át a magyar területre, Zajtára ment és családjával együtt beköltözött az udvari szobába, a másik udvari kis szobában pedig az irodáját rendezte be. Az itt lévő anyagokat ezért áthordták a nagyterembe, ahol már egyébként is nagy zsúfoltságban voltak a legrégibb iratok és jegyzőkönyvek, az anyakönyvi másodpéldányok, az 1867–1919 közötti alispáni és az 1920-tól keletkezett román közigazgatási, valamint az árvaszéki iratok. Kiss Ernő látogatása során csak feltételezni tudta, hogy a közigazgatási bizottság iratai és az egyházi anyakönyvi másodpéldányai is ott voltak valahol a 21 nagyládán és 19 kisebb ládán kívül a polcokon lévő 80 nagyládára és a földön felkupacolt 80 szekérkasnyira való irat és könyv között.#34 Az 1500-as évek végétől 1848-ig készült jegyzőkönyvek ládáin még sok minden volt nagy összevisszaságban.

A felmérést követően Kiss Ernő szóban és írásban is folyamatosan szorgalmazta a levéltár mielőbbi Mátészalkára való átköltöztetését. Hangsúlyozta, hogy egyrészt Zajta túl közel van a határhoz, másrészt egy napi járóföldre van a megyeszékhelytől, ezáltal az iratokat használni nem lehet, harmadrészt a helybeli körjegyzőnek és óvodának is szüksége lenne az épületre. Javasolta továbbá, hogy a román idők anyagát, az áteső területek anyakönyvi másodpéldányait és az elcsatolt községek iratait illetően tárgyalásba kellene bocsátkozni a Szatmáron székelő ispáni hivatallal és azokat akár ellenszolgáltatás (úthengerek, egyéb megosztható anyagok) fejében átadni.#35 A levéltári iratokon túl dr. Gál Elek alispán igyekezett figyelmet fordítani a községeknél kint lévő dokumentumokra is.  1946. április 27-én 3123/946. sz. levelében a belügyminiszter utasítása szerint arra kérte a jegyzőket, hogy igyekezzenek a megmaradt iratanyagra vigyázni, benne a rendet helyreállítani, mert olyan sok anyag ment „a háború során veszendőbe, hogy tudományos szempontból a legkisebb megmaradt anyag megtartása is állami érdek.”#36

A megye vezetői is fontosnak tartották az iratok biztonságát, Mátészalkán azonban ekkor még nem tudták fogadni a levéltárat, mert nem fért el az új megyeházán, a lakásínség miatt pedig üres házat nem találtak. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a Zajta és Mátészalka közötti folyókon a hidakat 1944-ben felrobbantatták. Bár a Szamoson 1946 novemberétől már át lehetett kelni az új matolcsi hídon, még akkor sem volt megfelelő hely, sem a beszállításra elég pénz, a szükséges kb. 150 szekeret pedig nem lehetett már ráerőltetni a beszolgáltatások miatt túlterhelt lakosságra.

Kiss Ernő különböző lehetőségeket próbált találni a levéltár szakaszos átköltöztetéséhez. Javasolta például, hogy az Államépítészeti Hivatal új kocsijával forduljanak legalább néhányszor. Így jobban lehetett volna  rendezni az összedobált iratokat, köztük a román részre eső községek anyakönyvi anyagát, amelynek átadását ekkor már többször sürgetett a szatmárnémeti prefektus.#37

A levéltár költözése végül 1947. május 27-én indulhatott meg. Zajtán Kiss Ernő főlevéltárnok és Somogyi Dániel vármegyei altiszt irányította a munkát. Az alispán utasítása szerint a zajtai főjegyzőnek kellett gondoskodni arról, hogy 28–29-én legalább nyolcan segédkezzenek az első fuvarral beszállítandó anyag gépkocsira rakásában.#38 Első lépéseként 2 vagonnyi iratot vittek át Mátészalkára. Az országgyűlési választások miatt azonban a munka megállt, ugyanis a vármegye választási előadója a főlevéltárnok lett, így a sok dolga miatt nem tudta irányítani a költözést. Vártak továbbá arra is, hogy a vármegye költségvetését – benne az e célra tervezett 5500 forintot – a miniszter jóváhagyja. Bár ez nem történt meg, az alispán kiemelt fontosságúnak tartva az iratok biztonságát, újév utánra elrendelte a költözés folytatását, amit azonban az 1947. év utolsó napján a vármegyére szakadó árvíz ismét elodázott. 1948 elején már a zajtai UFOSZ, a FÉKOSZ#39 és a helyi pártszervezet is egyre türelmetlenebbül kérte vissza a kultúrházat. A munka befejezéseként azonban csak 1948. július végén tudták lebonyolítani az iratanyag és a 300 kötetes szakkönyvtár átszállítását.#40 Július 8-ára az iratokat a főlevéltáros az altiszttel átcsomagolta, átkötötte, megselejtezte. 12 ember két nap alatt rakta fel a három 15 tonnás vasúti kocsiba. Bár az állomásig ponyvás teherautó szállította az iratokat, a nedves időjárás és az eső nem használt az állaguknak. A kiselejtezett, szétzilált, elázott, elszakadt, összetaposott lapokat, köteteket a mátészalkai vasútállomáson átadták Zelinka Sándor budapesti papírgyűjtőnek. A levéltár „megmenekült” anyagát még ekkor sem a véglegesnek gondolt helyére vitték, hanem a Lengyel Péter és fiai cég telepén rakták le, amíg az Államépítészeti Hivatal kiköltözött a levéltárnak kijelölt részből.  

Kiss Ernő 1948. augusztus 2-án az alispánhoz írott levelében jelentette, hogy a levéltár „Zajta községből négy évi száműzetés után újra a vármegye székhelyén van. Legértékesebb része – a vármegye jegyzőkönyvei – már az elmúlt év folyamán bekerültek, most pedig a teljes meglévő anyag bejött.”

Az átköltözést rendrakás követte. A Budapesten 1948. augusztus 28-án kelt magyar–román egyezmény értelmében átadásra előkészítendő 106 település születési, házassági és halotti anyakönyvi másodpéldányainak rendezését 1949. március 19-én fejezték be.#41 Az alispán rendelete szerint a jegyzék április 27-re készült el.

Szatmár-Bereg vármegye 1950. március 15-én egyesült Szabolccsal. A „csendes aktussal” végbement megyeegyesítés után a vármegyei levéltárak helyét az új közigazgatási központban, Nyíregyházán jelölték ki. Ezzel megszűnt az önálló Szatmár vármegyei levéltár. A főként szabolcsi iratokból, valamint a szatmári, beregi, ungi, ugocsai és Kővár vidéki irattöredékekből létrejött levéltár vezetője, kezelője Kiss Ernő lett.#42

A határon túl maradt iratok közül először 1950-ben, államközi egyezmény alapján került vissza néhány fondtöredék. A kulturális együttműködés keretében alakult magyar–román vegyesbizottság első ülését 1950. május 10–27. között tartotta Debrecenben. A román fél tagjai a Belügyminisztérium tisztviselőjével, dr. Nagy Zoltánnal már az első nap elutaztak Mátészalkára, ahol átvették az egy éve átadás előkészített anyakönyvi irategyüttest.#43 A Szatmárnémetiből Nagyváradra leszállított, volt Szatmár-Bereg megyei közigazgatási iratok június 2-i cseréjéről a Belügyminisztérium kiküldöttei, Csik János és dr. Nagy Zoltán az alábbi feljegyzést készítették: „… Ezt az iratanyagot 59 ládába csomagolták. A szállítmány, amely egy vasúti kocsirakományt tett ki, Szabolcs-Szatmár megye alispánjához Nyíregyházára került feladásra. Ebben az utóbbi szállítmányban indítottuk útnak a volt Szatmár-Bereg megye árvaszéke iratanyagának egy részét. Ez az anyag 15 ládát tett ki.#44 A volt Szatmár-Bereg megyei anyag úgy közigazgatási, mint gyámügyi szempontból természetszerűleg csak a mátészalkai, csengeri, fehérgyarmati járásokra vonatkozott, minthogy a vásárosnaményi járásra vonatkozó iratanyag az 1940. évben nem Szatmárnémetibe, hanem Beregszászra került.”#45 A június 8-án Nagyváradról Berettyóújfalura, a járásbírósághoz továbbított 17 ládában volt továbbá a fehérgyarmati járásbírósághoz tartozó Botpalád, Csegöld, Csengersima, Garbolc, Kishodos, Kispalád, Magosliget, Méhtelek, Nagygéc, Nagyhodos, Szamosbecs és Zajta, valamint a mátészalkai járásbírósághoz tartozó Komlódtótfalu telekkönyvi anyaga is.#46 A kiküldöttek azt is rögzítették, hogy a Szatmár megyei közigazgatási (alispáni és közigazgatási bizottsági, kihágási stb.) iratanyagból az 1940–1944. évi iratanyagot a magyar területre vonatkozóan (mátészalkai, csengeri és fehérgyarmati járások) nem vehették át, mivel azt Szatmárnémetiből nem szállították Nagyváradra. Nem érkeztek meg továbbá a hivatali segédkönyvek, főként az iktatókönyvek, csak a sorkönyveket.#47 Valószínűsítették azt is, hogy a három járásnak ettől több iratanyaga keletkezhetett. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartották annak felmérését, hogy a háború idején ebből mennyi pusztult el.

Dr. Szondy Viktor rendkívüli magyar nagykövet kérte az eddigi iratok kiegészítését a vízi, kultúr- és folyammérnöki, erdészeti, mezőgazdasági, szakoktatási és kísérletügyi, állategészségi, valamint telepítési iratokkal, valamint Szatmár szempontjából az Ecsedi-láp Lecsapoló Társulat és a szatmárnémeti Szamos Balparti ármentesítő Társulat anyagával.#48

A volt Ecsediláp Lecsapoló Társulat Szatmárnémetiben maradt iratai közül az alábbiakat nevesítették átadásra:

  • Társulati statisztikai lapok (keménykartonra írva)

  • Vízállási könyvek és azok grafikonjai (Vízrajzi Intézet kiadványai)

  • Kraszna ágerdei vízállási grafikonjai 1932-től

  • Kraszna hossz- és keresztszelvényei és vízjárási adatai

  • Tyukodi kisvájás főcsatorna tervei (hossz- és keresztszelvényei)

  • II. rendű mellékcsatornák hossz- és keresztszelvényei:
    • ​Csengeri tói csatorna
    • Ecsedi lapos csatorna
    • Sanyi lapos csatorna
    • Vitéz csatorna
    • Pincés csatorna
    • Debrecen csatorna
    • Szalmavárosi csatorna
  • Porcsalma környékén 1942–1944-ig épített III. rendű belvízcsatornák

  • 26 csomag pénzokmány a társulat 1944. évi elszámolásairól.

Kiss Ernő főlevéltárost július 19-ére az iratcsere miatt még kirendelték Mátészalkára,#49 majd megkezdődhetett a visszakapott alispáni és közigazgatási bizottsági, valamint a főszolgabírói iratok, illetve a sorkönyvek, az indexek és mutatók rendezése.#50  Az iratokon túl néhány ládában Belügyi Közlönyök (1912–19), Rendeletek Tára (1881–1935), Hivatalos Közlönyök (1950), Országgyűlési napló, képviselőházi irományok, országos kormánylapok és törvénykönyvek (88 darab) is érkeztek. A magyar községek határon túl marad anyakönyveinek átadása azonban 1950-ben nem történt meg.#51

Az iratcsere lezárásakor azt állapították meg, hogy a megye alispánjának a 10340/1948. kormányrendelet alapján benyújtott kérelme „legnagyobb részben kielégítést is nyert”.  A hiányzó iratokról úgy tudták, hogy egy részük elpusztult akkor, amikor 1944. szeptember 16–17-én három bombatalálat érte a megyeházát,#52 míg „egyes iratokat a vármegye vezetősége részben megsemmisített, részben magával vitt, ezek természetesen nem voltak visszaadhatóak. Nem kaptuk vissza az egyesületi nyilvántartást és az olyan iratokat, amelyek az alispáni vagy közigazgatási bizottsági iratokból elintézetlen ügyekhez szerelve az egyes előadók szobájában vagy íróasztalán voltak.”#53

A román fél sem kapott vissza minden iratot: 1951-ben a Román Tudományos Akadémia kezdte szorgalmazni a még magyar levéltárakban lévő, román területekre vonatkozó dokumentumok átadását, és kiemelte néhány nevesített település iskolai anyakönyveinek felkutatását. Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Pest és Vas megye mellett az 1950-ben alakult Szabolcs-Szatmár Megyei Közlevéltárba került anyagban is lappangott még átadandó UB és anyakönyvi másodpéldány. Az 1951-ben kezdődött rendezés során több mint négy és félezer iratból álló lymbust kellett átnézni a három munkatársnak ezek kiválogatásához. Végül „másfél mázsányi román irat” került elő, ezek jegyzékét Kiss Ernő 1952 elejére készítette el.#54 Eszerint átadandók voltak még Adorján, Amac, Batiz, Erdőd, Felsőbánya, Hagymáslápos, Lázári, Sárköz, Szalmapatak, Szatmárnémeti, Szárazberek, Túrterebes 1931–1939 között kelt római katolikus, valamint református és izraelita iskolai anyakönyvei (összesen 14 kötet), ezen kívül 15 település állami anyakönyvi másodpéldányainak 1-1 kötete, 62 község római és görög katolikus, valamint református egyházi anyakönyvei és 86 település 1895–1944 között kelt utólagos bejegyzései.

A szatmári iratokat is magába foglaló, Nyíregyházán kialakított megyei levéltár állománya az egyesítés utáni években rohamosan gyarapodott: 1951-ben átvették a rendházak, 1955-ben pedig Nyíregyháza város anyagát, megkezdődött a családi hagyatékok bemenekítése, sőt gazdasági forrásokkal is gazdagodott a gyűjtemény. Bő egy évtized alatt a jelentős selejtezés ellenére is majdnem megduplázódott az iratok mennyisége.#55

1964-ben a raktári férőhely-hiány enyhítése érdekében raktárrevízió készült, aminek során megállapították, hogy 132 ifm-nyi (340 csomó) olyan anyag van még itt, amely a Romániához csatolt részek 1919–1940 közötti közigazgatási iratait és a segédkönyveket foglalta magába, valamint tartalmazta 92 település 1895 előtti egyházi anyakönyvi másodpéldányait, illetve néhány állami anyakönyv másodpéldányát. Minthogy az iratok nagyon összekeveredtek, a levéltár munkatársai 1966-ban az áttekinthetőség kedvéért – és már számolva az átadás lehetőségével is – rendezték azokat. Dr. Balogh István, a levéltár akkori igazgatója javasolta a Levéltári Osztálynak, hogy ajánlják fel cserére ezeket az iratokat a román levéltárakban maradt alábbi Szatmár megyei iratokért:

  • mátészalkai, csengeri, fehérgyarmati járási szolgabíróság 1918 előtti iratai (az 1921. évi átadási jegyzőkönyv alapján)

  • a három járás magyar területen maradt községeinek 1918 előtti számadásai

  • Csegöld, Szamostatárfalva, Csenger, Nagygéc, Kishodos, Hermánszeg, Szamosújlak, Nábrád, Kérsemjén, Tiszakóród, Tiszacsécse, Rápolt 1895 előtti felekezeti anyakönyveinek hiányai

  • Állami anyakönyvek: Csengersima (szül. 1917–1923, 1931–1940); Győrtelek (szül. 1902–1923, ház. 1895–1902), Jánd (szül., ház., hal., 1938–1943); Jánkmajtis (szül. 1899–1905, ház. 1895–1902, hal. 1900–1905); Mérk (szül., ház., hal. 1941).; Szamossályi (szül., ház., hal. 1895–1906); Zajta (szül., ház., hal. 1942–1943).

Az átadást iratfeltárás és szakmai tapasztalatcsere előzte meg. A művelődésügyi minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztálya által előkészített úton Balogh István feladata az volt, hogy látogassa meg az erdélyi levéltárakat és kutassa fel az átadott iratokért cserébe kérendőket. A levéltár igazgatója 1967. november 27-én indult Bukarestbe, ahol már várta Ádám József, az Országos Levéltár munkatársa és Ion Marcus, a Román Népköztársaság Levéltári Főigazgatósága helyettes vezetője, aki korábban Kolozsváron volt levéltárvezető. Szívélyesen fogadták, bár meglepte őket Balogh István úticélja. Nem tudtak róla, mint ahogy arról sem, hogy az utazásáról értesítő miniszteri hivatalos akta „hol lappanghat”. Az államközi kapcsolatfelvétel és intézkedés megtételéig a főigazgató-helyettes azt ajánlotta nyíregyházi kollégájának, hogy látogassa meg a levéltárakat. Így járt Balogh István Szebenben, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Kolozsváron. Mint későbbi jelentésében hangsúlyozta, mindenhol a legmesszebbmenő készségességgel fogadták, a román levéltárosok szívesen beszéltek a szakmai munkájukról, sőt megmutatták a műhelyeiket és a raktáraikat. Megtekinthette a folyamatban lévő brassói és kolozsvári levéltárépítést. Itt már ekkora elkészültek a fotó-, restauráló és könyvkötő műhelyek, és szerelték a légkondicionálót, az állítható állványsort. Ismerkedett továbbá a szervtörténetet és mintavételező rendezést fontosnak tartó feldolgozási módszerrel is.

A kolozsvári látogatás idején érkezett meg a várva várt hivatalos levél, és Alexandru Mathei levéltár-igazgató intézkedett is az anyag azonnali felkutatásáról. Megállapították, hogy a magyar anyag nagy része náluk van, de az építkezés miatt csak a következő évre tudták ígérni a cserére való előkészítést.

Az államok közti tárgyalásoknak, a szakmai készségességnek és a kialakult jó kapcsolatoknak köszönhetően 1969 tavaszán a fenntartóvá vált Szabolcs-Szatmár megyei tanács VB. javaslatára a cserét egyidejűleg, párhuzamosan hajtották végre. A román delegátusok március 31-én két kocsival érkeztek Nyíregyházára. Ion Marcus és két munkatársa hozta a három járás főszolgabírójának 1890–1901 között kelt, 919 csomónyi iratát. Azonban nem voltak az átadott iratok között a kért anyakönyvek, mert mint mondták, azok hollétének felderítése még folyamatban van.

Bár a vámkezeléshez szükséges iratokat Budapesten Balogh István, illetve a román konzul segítségével Ion Marcusék is egy nap alatt megkapták, a helyi vámosok már április 3-án nem tudták elvégezni a vámkezelést, így az április 4-i ünnep és a hétvége miatt csak 8-án indulhatott haza a két román autó. Mindezek ellenére mindkét fél elégedetten zárta az iratcserét. A román levéltárosok örültek, hogy eltűntnek gondolt irataikat rendezetten kapták vissza, a nyíregyháziak is elégedettek voltak, hiszen a hozott anyag nagyobb mennyiségű volt a vártnál – bár Balogh István hangsúlyozta, hogy a hiányzó anyakönyvek ügyét továbbra is napirenden kell tartani. Ez a kérdés még ma sem vesztette el aktualitását!

Szatmár vármegye 20. században felbomlott levéltárának rekonstruálásához napjainkban új dimenziók tárulnak fel. Ezekhez jó alapot adhat a több évtizedre visszanyúló szakmai kapcsolat és mintául szolgálhat a kolozsvári és nyíregyházi levéltárosok együttes munkájának köszönhetően létrejött bilingvis iratjegyzék.#56 A közös múltunk írott forrásait közkinccsé tenni akaró kultúrpolitika által ösztönzött, kellő forrást biztosító uniós pályázat keretén belül remélhetőleg megteremthető majd a szándék valóra váltását biztosító technikai feltételrendszer is, és az internet segítségével bő száz év elteltével újra egységes lehet Szatmár vármegye archívuma.

Szatmár vármegye múltjának megismeréséhez elengedhetetlenek az írott források. Az ezeket őrző levéltár sorsa, története – Kiss Ernő főlevéltáros szavaival élve – példával szolgálhat arra, hogy „mennyivel nagyobb becsben tartották a régi korok a múlt idők tanúit, mint az elmúlt idők vezetői, akik bár az újabb ezer évre esküdtek, de az elmúlt ezer évvel nem törődtek.”#57

  1. Kiss András: Szatmár vármegye két levéltára (Egymást kiegészítő kutatási lehetőségek). In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv, 12. Szerk. Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1997. 85–100.
  2. A leltárakat lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML) IV. B. 791. 2. d.
  3. Gottfried Barna: Szatmár vármegye levéltári anyagának megosztási tervei az 1920–1930-as években. In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv, 19. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2011. 156–165.
  4. Részlet Kiss Ernő főlevéltáros 1948-ban kelt jelentéséből. SZSZBML IV. B. 757. 3574/1947 ad 5119/1949.
  5. 1925. évi VI. törvénycikk a polgári jogsegély és a magánjog körébe tartozó egyes kérdésekre vonatkozólag Romániával kötött, 1924. évi április 16-án Bukarestben kelt Egyezmény becikkelyezése tárgyában.
  6. http://www.digitarchiv.hu/faces/frameContentGenerator.jsp?ADT_ID=121552&MT=1 2012. 04. 04.
  7. SZSZBML IV. B. 757. 5381/926. Nagykárolyból Mátészalkára és Nyírbátorba, Szatmárnémetiből Fehérgyarmatra és Mátészalkára szállították az iratokat.
  8. http://193.224.149.3:8080/mol/picture 2012. 04. 06.
  9. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) XIX. Y. 1. 555/1922.
  10. A Kolozsváron őrzött iratról részletesen lásd Kiss András: A Kolozsvári Állami Levéltár Szatmár megyére vonatkozó iratai. In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv, 10. Szerk. Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1994. 7–21.
  11. A harcok alatt is itt voltak, állítólag a megbontott ládákban áztak, pusztultak.
  12. MOL XIX. Y. 1. 663/1941.
  13. Uo. 1162/1941. Főlevéltárnoknak pályáztak: Kovács Béla máramarosszigeti tanár, dr. Niedermann Imre, Nógrád vármegye balassagyarmati főlevéltárnoka, dr. Ort János, a Társadalombiztosítási Intézet budapesti segédellenőre, Puskás Kálmán, debreceni városi napidíjas, Stroné Jenő, alsóvereckei közigazgatási kirendeltségi díjnok (az ő pályázata érvénytelen volt, minthogy se tanári oklevele, se bölcsészdoktori vizsgája nem volt), valamint Szabó Béla, Zala vármegye zalaegerszegi főlevéltárnoka, aki azonban pályázatát visszavonta. Bár az előírt országos levéltári gyakorlata egyik jelentkezőnek se volt meg, a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa Ortot és Puskást ajánlotta a főispánnak a posztra.
  14. Direcţia Judeţeană Satu Mare a Arhivelor Naţionale (a továbbiakban AN SM) Fond Prefectura Judetului Satu Mare, Dosar 11/1923, F. 55 07603/1944. Először a nagykárolyi megyeháza harmadik emeletén gondolták biztonságba helyezni az iratokat, de hamar kiderült, hogy se a falvastagság, se a födém nem nyújtana megfelelő védelmet egy bombatámadás esetén.
  15. AN SM Fond Prefectura Judetului Satu Mare, Dosar 11/1923, F. 55 07603/1944. –  33744.
  16. Uo. 08806.
  17. Április 26-án pl. hat altiszt pakolta öt napon át Zajtában a 600 mázsa anyagot. Május 4-én még mindig volt négy altisztnek kétnapi rakodni valója.
  18. SZSZBML IV. B. 757. 162/1944. ad 2560/1948.
  19. Stráfszekér, stráfkocsi = lapos rakfelületű, rendszerint rugókra szerelt, többnyire lóvontatta jármű
  20. SZSZBML IV. B. 757. 6073/1946 ad 2560/1948.
  21. Uo. A komáromi iratok között nem lelhető fel az említett jegyzőkönyv.
  22. Gyarmathy Zsigmond: A közigazgatás megindulásának történetéhez Szatmár megyében (1944–1945). In: Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás, 1–2. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1979. 221–240. 222.
  23. Dr. Balogh István 1963-tól a szabolcsi és az itt maradt szatmári iratokat is magába foglaló levéltár igazgatója lett.
  24. 63/1945. M. E. rendelet, ill. 1250/1945. M. E. K. rendelet
  25. Az 1931. évi 71700/1931. B.M. sz. rendelettel megállapított tisztviselői létszámában nem szerepelt.
  26. A vármegyei levéltárat Puskás Kálmán főlevéltáros kezelte, aki azonban a parancs szerint 1944 végén Komáromba távozott, és csak 1945 nyarán tért haza.
  27. SZSZBML IV. B. 757. 3123/1946. és 11436/1946. ad 3574/1948.
  28. Uo. 1237/1947, 2509/1947. ad 3574/1948. Ekkor a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter megbízottja a cégénydányádi Kende-kastélyt átvette a felállítandó Népélet és Tájkutató Intézet céljára.  Az intézet berendezkedéséig felmerült az a gondolat, hogy 2-3 szobát a vármegye régi anyagának átadnának. Ezt terjesztette fel dr. Illyés Endre lelkészképző intézeti helyettes igazgató, kultuszminiszteri megbízott, de válasz nem érkezett a felvetésre.
  29. Négy láda cégénydányádi iratot Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye levéltára juttatott vissza Szatmárnak Bereg vármegye tisztviselőinek törzskönyvi lapjaival együtt.
  30. SZSZBML IV. B. 757. 1237/1947 és 2509/1947. ad 3574/1948. 
  31. Uo. 4013/1945. ad 3574/1948. A főlevéltárost az 1929. évi XI. tc. 13. § figyelembe vételével a főispán azok közül a pályázók közül nevezte ki, akiket a felterjesztettekből a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa ajánlott – ez volt a garancia arra, hogy a levéltár szakképzett kezekbe kerüljön.
  32. A többi gépet a pincéből 1944. október 22. és 1945. január 8. között ismeretlen tettesek ellopták. A vármegye traktorja azonban ott állt a községháza udvarán, azt egy tanyára vontatták át.
  33. SZSZBML IV. B. 757. 1/1945. ad 3574/1948.
  34. Uo. 17/1945. ad 3574/1948.
  35. Az igazságügyi meghatalmazottak 1947. szeptember 19-én kaptak megbízást a magyar–román iratcsere-egyezmény ügyében való eljárásra.Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei www.mol.gov.hu/letoltes.php?d_id=84 2012. 04.04.
  36. Nyilvános könyvtár és múzeum a csonka megyében nem volt.
  37. SZSZBML IV. B. 757. 1237/1947 és 2509/1947. ad 3574/1948.
  38. Uo.
  39. Az Újbirtokosok és Földhözjutottak Országos Szövetségének és a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének helyi szervezete.
  40. SZSZBML IV. B. 757. 17/1945 ad 3574/1948.
  41. Uo. Hárman rendezték 100-100 forintért.
  42. SZSZBML IV. B. 411. 1183. d. 521/1950.
  43. A szatmárnémeti városi iratok Komáromba (ma Komárno, Slovakia) kerültek, azok visszajuttatásához a csehszlovák hatósággal kellett felvenni a kapcsolatot. Az iratok átadásáról a május 27-én Debrecenben kelt jegyzőkönyv rögzítette, hogy az anyagokat az illetékes tárcák megbízottai vették át. MOL XIX-J-33-b-sz. nkl/1950. 04961/KÜM
  44. A 15 ládányi árvaszéki anyagot hivatalosan 1950. június 30-án Nyíregyházán a megyei tanács közegészségügyi és népjóléti osztályának irodájában adta át dr. Nagy Zoltán. MOL XIX-J-33-b-sz. nkl/1950. 8112/17-2/1950. A rendkívül kevésnek talált árvaszéki anyag az átszervezés miatt a járási tanácsokhoz került, ott rendezték azokat. A munkát nehezítette, hogy hiányoztak a segédkönyvek az 1896 – 1919, 1934., 1936–1937 és 1940. évekből, illetve az elnöki iktatók az 1920–1944 közötti időszakból. A többi iktató és mutató, de leginkább az 1940 előtti csengeri, fehérgyarmati és mátészalkai járási iratok átadását szorgalmazta a megye. Hangsúlyozták, hogy csak Mátészalkán több irat keletkezhetett 1920–1940 között, mint az átadott 15 láda. A megyei tisztviselők közül ketten is Szatmárnémetiben éltek, így tudták, hogy a megyei árvaszék 1920 és 1940 közötti iratanyagát is az Árpád u. 18. sz. alatti épületében őrizték, itt az iratok a háború során nem sérültek meg, ill. nem pusztultak el, hanem 1945 tavaszán átkerültek a törvényszék épületébe.
  45. Uo. Feljegyzések a belügyi anyagra vonatkozólag
  46. Uo.
  47. Uo. 6. sz. melléklet
  48. Uo. Kormánybizottsági jelentés 3. sz. melléklete
  49. SZSZBML VIII. 721. 122/1950.
  50. Uo. 251/1951.
  51. Megállapították azt is, hogy 1938-ban a bécsi döntés után a beregieket visszavitték Beregszászra.
  52. Az 1951. február 26-i jelentés szerint a fehérgyarmati járás anyakönyveiről feltételezték, hogy a bombatámadás során pusztulhattak el. Uo. 74/1951.
  53. MOL XIX-I-18-a- 1610-M-23/1950
  54. Uo. XIX-I-1-4-1610/Biz-31-4/1952.
  55. A levéltár átköltöztetését már 1951-ben is tervezték, de minden kijelölt épület kicsi és alkalmatlan volt az iratállomány elhelyezésére. Így maradt a megyeházán 46 különböző helyiségben. Uo. 77/1951.
  56. Szatmár vármegye levéltára Fondul „Prefectura Judeţului Satu Mare”, 1402–1919. Összeáll. Kiss András, Lucia-Augusta Şerdan, Henzsel Ágota. Cluj-Napoca – Nyíregyháza, 2000. 92, 95 p.
  57. SZSZBML IV. B. 757. 357/1947. 16. d.



Utolsó frissítés: 2020.10.28. szerda, 14:47