Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2014.
nov.
5.

A Bereg megye története iránt érdeklődők érdekes programon vehettek részt november 3-án Beregszászban és november 4-én Nyíregyházán. Két kötet bemutatóját szervezte meg közösen a Kárpátaljai Állami Levéltár, a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, Budapest Főváros Levéltára és intézményünk.

A Miszjuk Mihajlo és Kutassy Ilona által összeállított A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1918/1919-ig és 1938–1944/1945 között című bilingvis kötetet dr. Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltára ny. főigazgatója, a sorozat főszerkesztője mutatta be, míg Szögi László: Kárpátaljai diákok az európai egyetemeken 1407-1919 című munkáját dr. Csatáry György, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanszékvezetője ajánlotta a hallgatóság figyelmébe. A beregszászi rendezvénye főként főiskolások, a nyíregyházin a társintézmények munkatársai, pedagógusok és nyugdíjas érdeklődők vettek részt. Nyíregyházán a szerzők is szót kaptak: bemutatták munkáikat, kutatásaikat, szó esett a kárpátaljai levéltárról, az ott őrzött anyagról és kutathatóságáról. Irina Mátyás, aki Kijevből érkezett, az ukrán levéltári rendszert és a szakmai szervezeteket vázolta röviden, míg dr. Kenyeres István, a BFL főigazgatója arról a forrásmentő munkáról (épületfelújítás, digitalizálás, állományvédelmi tevékenység) szólt, amelyet néhány éve Beregszászban folytatnak a források megmentése és közkinccsé tétele érdekében. A vendégek által elmondottak tolmácsolásában Avar Anton, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársa volt segítségünkre, aki részese a Kárpátaljai Levéltárral most formálódó közös projektnek is.
 

Sajtó



Utolsó frissítés: 2020.10.24. szombat, 20:46