Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2014.
jún.
30.

2014. június 30-án a Múltról mindenkinek program-sorozatban Reszler Gábor főiskolai tanár előadásával emlékeztünk a száz éve kezdődött nagy háborúra.

Galéria

 

 

A Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézetének tanszékvezetője a köztörténet fontos eseményei, az isonzói ütközetek, csaták stratégiai jelentősége és az elszenvedett veszteségek mellett a személyes történelem aspektusaira is ráirányította a figyelmet. Mindkét nagyapja járt az Isonzónál. Rajtuk kívül virtuálisan azokkal is megismerkedhettünk, akik itt éltek a környezetünkben és még az 1980-as években meséltek a csatatérről és harcokról a Gulyás testvérek Én is jártam Isonzónál című filmjében, amit épp úgy ajánlott az előadó az érdeklődők figyelmébe, mint Balázs József: Fábián Bálint talkálkozása Istennel című, vitkai emberek által megélteket megelevítő regényét. Hemingway emlékeit, aki szintén ott volt Isonzónál, a Búcsú a fegyverektől c. regényben olvashatjuk. Az előadás maga is méltó főhajtás volt az áldozatok előtt, akik emlékének megőrzését szintén megismerhették a jelenlévők.

A nagy háborúra emlékezünk az előadó által vetített prezentáció bemutatásával, valamint az anarcsi Czóbel Minka sógorának, Mednyánszky Lászlónak haditudósítóként festett, interneten is elérhető munkáiból összeállított virtuális kiállításunkkal.

CsatolmányMéret
Akik jártak Isonzónál - prezentáció (PPT)28.36 MB



Utolsó frissítés: 2020.10.24. szombat, 20:46