Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2013.
máj.
24.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) az erdélyi tudományos és irodalmi élet fellendítésére alakult egyesület. Története messzire nyúlik vissza, hiszen egy erdélyi tudós társaság létrehozását elsőként Bod Péter vetette fel 1760-ban. Hasonló terveket dédelgetett később Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök, Döbrentei Gábor, Bölöni Farkas Sándor, de tervükhöz nem kaptak hivatalos támogatást. Bár az 1841–1843-as erdélyi országgyűlés napirendjére tűzte a magyar nyelv hivatalossá tétele mellett a nemzeti múzeum alapítását, sőt Kemény József és Sámuel grófok felajánlották könyv- és ásványgyűjteményüket is e céljára, nem jártak sikerrel, mint ahogy az 1847-es országgyűlés  sem.

1859-ben gróf Mikó Imre azonban nemcsak a kormány hozzájárulását szerezte meg, hanem a múzeumnak is helyet biztosított, amikor felajánlotta kolozsvári nyári kastélyát a hozzátartozó kerttel. A közvélemény által Erdély magyar tudományos akadémiájaként számon tartott, magyar tudománykedvelőket és -pártolókat összefogó civil szervezet alapszabálya már 1859-ben rögzítette az Erdélyi Múzeum-Egyesület hármas célját:·a múzeum felállítása és fenntartása mellett a múzeumi anyag tudományos feldolgozását, valamint a tudomány és kultúra magyar nyelven való művelését és terjesztését. Az egyesület létrejötte óta élvezi a Magyar Tudományos Akadémia támogatását.

Mikó 1876-ig állt az egyesület élén. A kiegyezés után az anyagi gondjaik megoldására 1867-ben feliratban kérte a kormány támogatását. 1872-ben és 1895-ben az EME szerződést is kötött a magyar állammal, amely szerint a kolozsvári egyetem feladata lett a gyűjtemények gondozása. Az egyesület az első világháború után nehéz helyzetbe került, hiszen állampapírokba fektetett vagyona elveszett, ill. a háború után átvette a román állam az egyetemmel együtt a múzeum gyűjteményeit is. Nem sokkal később az állami finanszírozás, majd 1949-ben maga az egyesület is megszűnt.

Csak 1990. október 27-én alakulhatott újjá hét szakosztállyal (Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, Természettudományi, Orvos- és Gyógyszerészettudományi, Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi, Műszaki Tudományok, Matematikai és Informatikai, Agrártudományi). Azóta a tudományos munkán túl az egyesület tudósai, lelkes tagjai számos előadást, konferenciát, könyvbemutatót, kiállítást szerveztek. Az egyesület történetéről, munkájáról, programjairól, kiadványairól négy nyelvű honlap ad tájékoztatást a www.eme.ro elérhetőségen.

Már a nyitólap grafikája is a tudomány művelésének célul tűzését sugallja. A jól átlátható lapon a menüsor osztott. Bal oldalon a navigáció, jobb oldalon az aktuális hírek sorakoznak röviden, tovább nyithatóan. A fejléc grafikában külön kiemelték az elérhetőséget és az Erdélyi Digitális Adattárat, amelyet az egyesület azért hozott létre, „hogy archiváló és szolgáltató intézményként gyűjteményeket alakítson ki és gondozzon, valamint szolgáltatásokat fejlesszen és üzemeltessen az oktatás és a kutatás elősegítésére.”

Az adattárban számos digitalizált forrás, valamint jegyzék található. A Tárakban érem-kő, könyv-, média, természettudományi és levéltári érdekességek, lajtromok böngészhetőek, a kiadványok között emlékkönyvek, jubileumi kötetek, szabályzatok, forrás- és időszaki kiadványok, kézikönyvek, sorozatok (évkönyvek, tudományos füzetek) olvashatóak. A célirányos kutatást kereső és böngésző funkció segíti. A tervtár alfabetikus rendben lévő erdélyi települések – de főként Kolozsvár – épületeinek tervrajzait tartalmazza. Feltöltése a Kolozsváron kívüli települések esetében még várat magára. Ezt a munkát – hasonlóan a többi, a honlap más linkjei alatt olvasható projekthez – számos támogató segíti. Pl. az egyesület irattárának régi és új dokumentumait is tartalmazó Eseménytár (programfüzetek, plakátok, eseményekről készült fotók) linkjének létrehozását a Bethlen Gábor Alap, másokat az NKA, a Szülőföld Alap támogat. A Tudóstárban az egyesület nagyjainak életrajza mellett fotóik és dokumentumok is elérhetőek azoknak is, akik nem regisztráltak. A doktori disszertációk közül még csak két irodalom- egy és történelemtudományi munka olvasható. A Periodikákban eddig négy folyóiratot (Keresztény Magvető, Erdélyi Múzeum, Unitárius Közlöny, Nők Világa) dolgoztak fel tárgyszavazva, az egyes számokat tanulmányokra lebontva, címre, szerzőre is kereshetővé téve.

Sok időt el lehet tölteni az adattárban való böngészéssel, de érdemes rákattintani a honlap főoldalán található többi linkre is. Az Eseménytárban az elmúlt egy évben történeteket gyűjtötték össze – ezeket meg lehet találni természetesen a Hírarchívumban is. Az EME röviden című gomb alatt a kiemelt Elérhetőség link alatt is megtalálható címek, telefonszámok, e-mail címek, adó- és bankszámla számok, embléma mellett a Bemutatóban az egyesület történetéről olvashatunk, a Visszatekintés/Történet alatt pedig megnyitók, tanulmányrészletek, életrajzok találhatóak. A 2007-es alapszabály a célok, feladatok, tevékenységi módok és formák összegzése, az éves eseménynaptár pedig az aktuális programok mutatója. 2013 első negyedévében geológiai, paleontológiai, jogi, irodalmi közgazdasági, borászati előadások, közgyűlések, doktorandusz találkozó, emlékkonferencia, könyvbemutatók várták az érdeklődőket, többnyire az EME székházban.

Az EME felépítése link alatt a szervezeti struktúra (elnök, választmány, szakosztályok, fiókegyesületek – a vagyoni állapotáról külön link tájékoztat!) mellett az alapító, tiszteleti és rendes tagok névsora olvasható. Innen is el lehet érni a digitális adattárat és a könyvtárat, amelynek címein, telefonszámán és katalógusán túl történetével és részlegeivel is megismerkedhetünk. Az EME székházában használható információs rendszerben pedig a központilag, nemzeti licenc alapján megvásárolt információforrások nagy segítséget nyújthatnak a tanuláshoz, kutatáshoz. Elérhető itt a Web of Science interdiszciplináris adatbázisa, a ScienceDirect az Elsevier tudományos kiadó fulltext és adatbázis szolgáltatása, amelynek fő profilja a természettudományos, műszaki és orvosi folyóiratok nyomtatott és elektronikus formában való terjesztése, továbbá az Akadémiai Kiadó Folyóirattára. Két link alatt is lehet lapozni a szakszótárakat, sőt a Tesztre készen program keretében angol, német és francia nyelvű vizsgateszteket tölthetnek ki az ekként felkészülni kívánók.

2002-ben kötött együttműködési megállapodást nyolc kolozsvári könyvtár egy virtuális könyvtár létrehozására. Ennek használata legalább olyan nagy érdeklődésre tarthat számot, mint a 2005-ben az OSZK-val létrejött együttműködés eredményeként elérhető Magyar Elektronikus Könyvtár, amelyben elérhetőek pl. az Erdélyi Múzeum folyóirat 1874–2007 közötti számai is. (http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=00979)

Az EME kiadványait a kiadó honlapjára átlépve részletesen megismerhetjük, sőt itthonról, interneten, magyarországi szállítással és számlázással meg is rendelhetjük. Az egyesület kiadásában jelent és jelenik meg ma is az Erdélyi Múzeum című folyóirat. 1861-től az EME évkönyveket adott ki, 1862-től indult az Erdélyi történelmi adatok című sorozat. 1879-től az orvostudományi szakosztály külön periodikát indított Orvos-Természettudományi Értesítő címmel. Az újjáalakult Egyesület évente átlagban 8-10 tudományos kötetet jelentet meg, ezek tükrözik a szakosztályok munkáját. Szakfolyóiratai: az Erdélyi Múzeum, a Múzeumi Füzetek, a Műszaki Tudományos Füzetek, Orvostudományi Közlemények.

A Magyar Tudomány Napja külön számon tartott esemény az egyesület életében. 2002-től honlapjukon archiválják a programot. A kezdeti évekből csak a köszöntő került fel az internetre, majd az összefoglaló, 2008-tól pedig a meghívó és a programfüzet. A 2011-ben elhangzott előadások közül már néhány olvasható is. A 2009-es, 150 éves megalakulás alkalmából tartott program máshol is visszaköszön: külön link alatt olvasható Egyed Ákos, akkori elnök ünnepi beszéde, a jubileumra tervezett kiadványok, programok ismertetője, a sajtó számára rendelkezésre bocsátott képanyag az egyesületi jelvényről és Mikó Imréről. Az  ünnepi év során adták át a Mikó Imre emlékérmet. A kitüntetettek közt van Sólyom László, akkori köztársasági elnök és Pálinkás József, az MTA elnöke, ill. több volt MTA elnök, számos magyar, román professzor, akadémikus, valamint Kiss András, kolozsvári nyugalmazott levéltáros, az EME volt főtitkára is.

Gróf Mikó Imréről alapítványt is neveztek el. Entz Géza művészettörténész kezdeményezésére 1991-ben alapították a nagyvilágban szétszórtan élő azon egyesület-barátok számára, akik anyagi és erkölcsi támaszt kívánnak nyújtani a munkához. Az alapszabálya szerint „pártoló tag lehet bárhol élő és bármilyen állampolgárságú (fizikai és jogi) személy, aki felelősséget érez az Erdélyben magyar nyelven művelt tudomány jövője iránt”. A honlap külön fejezete szól az Alapítványról, közölve az alapító okirat mellett a kuratórium tagjait és az alapított négy tudományos díjról és díjazottakról fontosnak tartottakat. Bár kissé távolabb, de megtalálható az alapítvány számára felajánlható 2% adóról szóló tájékoztatás is.

A honlap segítségével lehet ismerkedni a Kutatóintézettel, a munkatársakkal, kutatási programokkal, a szakosztályokkal, fiókegyesületekkel és lehet böngészni a romániai magyar tudósok kataszterében. A jelenlegi gyűjtemények link alatt nemcsak hagyatékok és letétek jegyzékét találjuk, hanem forrásokat és kiadványokat is, amelyek közül figyelmet érdemel az a fotósor, amelyik a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményének Diplomatikai Fényképgyűjteményéből hiányzó magyar vonatkozású középkori (1542 előtti), a romániai Nemzeti Levéltár megyei fiókjaiban található oklevelek közül ad ízelítőt. A digitalizált állomány az EME Lakatos utcai könyvtárában áll a kutatás rendelkezésére.

A fényképtárba házsongárdi fotók, valamint iratokról, oklevelekről készült fényképek kerültek. Az egyesület társintézményeinek linkjei még fejlesztés alatt állnak, de már listába szedték a legfontosabb másfél tucatnyi együttműködési megállapodást. Olyan élénk egyesületi munka, mint amit az EME folytat, lehetetlen lenne támogatók nélkül. Hogy kik segítik, ill. segítették Romániából és Magyarországról a programokat, kiadványokat, megtudhatjuk a Támogatóink linkre kattintva. A Linktár társintézmények, könyvtárak, médiapartnerek honlapjára való jutást segít, illetve olyan hasznos információforrásokra hívja fel a figyelmet, mint az Erdélyi Magyar Szótörténeti-Tár Adatbázisa, a Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékének Kereshető Adatbázisa, Nemzeti Digitális Adatbázis, vagy a Régi Magyarországi Nyomtatványok és Olvasmányok adatbank. Végül három román nyelvű link zárja a navigációs sort, amelyek alatt egyesületi beszámoló és tanulmányok olvashatóak románul, ill. alkalmanként magyarul.

Akinek felkeltette az érdeklődését az ismertető, az kattintson rá az utolsó gombra és ossza meg velünk gondolatait az ott látottakról!



Utolsó frissítés: 2020.03.27. péntek, 16:47